II. - What did you do now?

Kedves Olvasók!

Szeeretnék elnézést kérni a rengetek késésért, és hogy nem jelentkeztem több, mint fél éve. Meg van az okom, hogy ebbe a történetbe miért nem írtam, de mostantól újra rendszeresen fognak érkezni a részek! Ha tetszik, kommentelj és iratkozz fel! 

xx, 

Raine Loire

What did you do now?  
Már megint mit csináltál? 

Hétvége. Mindenkinek ugyanaz jut eszébe: délig aludni, ágyban reggelizni vagy épp a másnaposságtól fetrengeni. Én is ezt terveztem kivéve a macskajajt. Mégis apa áthúzta a számításomat. Hajnalok hajnalán – ami igazából nyolc óra – beszökdécselt a szobámba és szétrántotta a függönyömet, amivel az egész szobában világosság gyulladt. A hirtelen fénytől visszazártam a szememet és magamra húztam a takarómat, hogy visszaaludjak. De ő ezt se hagyta, egy határozott mozdulattal lerántotta rólam a paplant.

- Apa, azonnal add vissza! Nem viccelek – hangom álmoskás volt , mégis próbáltam komoly hangot megütni.

- Nem, öltözködjél. Késésben vagyunk – mondta.

- Honnan? – kérdeztem rá, ülésbe tornáztam magam és kinyújtózkodtam. Erre már nem volt képes válaszolni csak tovább ment a házban és mindenhol széthúzta a függönyt, ha jól hallottam.  Más lehetőség híján, felöltöztem,  egybe ruhára esett a választásom, aminek a mellrésze apró virágokkal díszített, míg a szoknya része egyszerű fekete színű. Fürdőszobában ügyeskedtem, hogy fogmosás közben ne kenjem össze a ruhámat, majd ugyanígy imádkoztam sminkelésnél is. Végezetül egy gyöngysor akasztottam a nyakamba és befújtam magam kedvenc parfümömmel. Harisnyában csúszkáltam a padlón, ahogy leértem a földszintre és magamra vettem a magas sarkúmat és kabátomat. Táskámat magamhoz vettem és apára vártam. 

- Ki miatt késünk is el? – kiabáltam. Közben eszembe jutott, hogy a McVey villásreggelis partijára vagyunk hivatalosak, ezért mondta James, hogy holnap, azaz ma találkozunk. Semmi kedvem ma bájcsevegni, sem érdeklődve hallgatni az unalmas történetüket, amik tökre nem érdekelnek. Mégis muszáj elkísérnem aput és ott kell lennem, mert ha nem Kim egyesével tépkedné ki az összes haját, aztán az enyémet is. Megjegyzésem után pár perc múlva megjelent édesapám teljes páncélzatban, mosolyogva fordultam felé és igazítottam meg a ruháját.

- Jól áll a pingvin jelmez – nevettem és kiindultunk a garázsba a kocsihoz. Az autóút alig telik bele 10 perbe főleg, hogy apu úgy hajtot, mintha üldöznének a rendőrök. Nem tudom, hogy azért sietett ennyire, mert nem akart sokat késni vagy, mert élvezi ezt a kocsit gyorsan vezetni. Férfilogika, sose fogom megérteni. Azt mondják a nőket nehéz, hát akkor értsen meg valaki egy férfit, az előtt megemelem a kalapom. Apuba karolva léptem be az épületbe, ahol azonnal a kabátomat kérték. Egy másik ember egy pezsgős poharakat tartalmazó tálcát nyújtott felém, amit elfogadtam.  Apum azonnal eltűnt a többi öltönyös figura közt, én pedig barátnőm után kutakodtam. Nem nehéz kiszúrni a szőke ciklont, aki egy göndör srác mellett ül, és nagyon keresnek valamit egymás szájában. Fejemben egy teljesen jó útvonalat találtam ki, hogyan tudnám megközelíteni az asztalt, ahol epret vehetek és, onnét eltudom érni a számunkra kijelölt asztalt.

Valahogy ma semmi se jön össze, – és ezt kimertem jelenteni reggel tíz órakor – mivel James megfogta a könyökömet és maga felé fordított. 

- Beszélnünk kell.

Ez nem igazán hangzik jól, szemöldökömet ráncoltam, amit a későbbiek folyamán biztos meg fogok bánni a ráncok miatt. Tekintetemmel üzentem hogy mondja, amit akar, mert kezdek éhes lenni és le szeretnék ülni egy székre. Beszélgetni a szerelmespárral, a hátam közepére sem kívánok még egy problémát, amit ő maga okozott és nekem kell kihúzni a csávából, ahogy általában. Persze ezt mind nem lehet elmondani egy nézéssel, de reméltem legalább a fele lejött neki is.

- Egy nyugodtabb helyen – azóta se engedte el a karomat és most is annál fogva vezetett. Nem is vezet, hanem vonszol maga után, igen ez a jó szó arra, amit művel. Én el akarom húzni a kezem, mivel tudom követni, nem kell, hogy összetapicskoljon, még se tudom a szorítása miatt A lépcsősor mellett állunk meg, ami felvezet az emeletre, elég messze a bulitól, hogy jól halljuk egymást.

Muszáj volt leülnöm az egyik lépcsőfokra, mert, ahogy ismerem ez hosszú eszmecserének minősül. Mint egy villámcsapás úgy hasított belém a felismerés, ezért vitt haza tegnap, mert rohadtul akar tőlem kérni egy szívességet! Oh, úgy tudtam, hogy James Mcvey sose viselkedne segítőkészen egy pillanatra se. Francba, francba és a francba is Mcvey! Lábaimat kinyújtottam, és lábam segítségével megszabadítottam a a magassarkú kínzásától talpam.

- Örülök, hogy így kényelembe helyezkedtél – gúnyos hangjától a hideg is kirázot. Mcvey, ha kérni akarsz valamit, nem a legjobb kezdés, ezt igazán megtanulhatnád.

- Csak mondjad…

Istenem, miért nem tudja kinyögni, hogy mit csinált, azért annyira eget rengetően nem lehet hülyeség.

- Tudod, azért vagyunk itthon a srácokkal, hogy kicsit pihenjünk. – Ja, igen bemutattad csütörtökön, hogy hogyan szoktál pihenni. – És gondoltam elmegyek kártyázni..

- Szóval vesztettél és van egy csomó adósságod, amit már nem mersz felvállalni apuci előtt? – logikáztam ki a végét.

- Nem egészen. Dupla vagy semmit játszottunk, el kell hinned Aut, nagyon jó lapjaim voltak, nem értem hogy tudtam veszteni, esküszöm nagyon sajnálom.

- James, mennyit kell fizetned? – felálltam a lépcsőről és közelebb mentem a lehorgasztott fejű sráchoz. Nem igazán láttam még James-en ilyen érzelmeket, mint például sajnálat, megbánás. Nemlegesen megrázta a fejét.

- Nem pénzt kell fizetnem.