III. - Damn you

Damn you! 
Rohadj meg! 

Damm you

- Hanem? – igazítottam meg a ruhámat. Nem tudom mibe keveredett McVey, de nem kecsegtet semmi jóval. Nem akarom megint valami feketeüzlettel bemocskolni a kezem James miatt.

- El kell hinned, hogy én tényleg bíztam a lapjaimban! – hitegetett.

- James mit kell adnod nekik? Csak bökd ki, és ne húzd az idegeimet! – tényleg már kezdett bepöccenteni, minél előbb meg akartam oldani ezt a dolgot, hogy koncentrálni tudjak fontosabb dolgokra.

- Téged...- nagyon halkan mondta, és lefele is beszélt lehorgasztót feje miatt, de mégis minden szót tisztán hallottam. Nem tudom, az emberek ilyenkor mit csinálnak, sírnak, elmennek minden szó nélkül vagy ordítoznak. Én az utolsót választottam.

- Hogy mi csoda?! Mcvey, te komolyan felraktál egy kibaszott pókeren, mit egy normális zsetont? Komolyan?! Gondolsz, te egyáltalán a másikra, vagy csak egyedül saját magadra – böktem meg a mellkasát. Hátrált, mert nem akarta, hogy fizikailag is bántalmazzam, pedig mennyire megütném. – Nagyon jól fog mutatni a bizonyítványomban, eltűnt míg James Mcvey adósságát teljesítette a maffiánál, szex rabszolgaként. Vagy mit hittél? – kiáltottam magamból ki kellve. Szerencsére a zene miatt senki se hallotta rendesen szavaimat. Nem vártam, meg míg magyarázkodni kezd, kabátomért mentem Aputól se köszöntem el, majd észreveszi, hogy eltűntem. Kissé szeles időben sétáltam haza, mégis hallottam az utánam loholó srác lépteit.

- Autumn, várj már meg! – karomnál fogva visszatrántott és maga felé fordított.

- Nem érdekel James, nem fogok odamenni. Egyáltalán kinek adtál oda?

- Carter-nek. Nyugodj meg, meg fogom oldani ezt az egészet.

- Mi van, te odaadtál kibaszott Carter-nek, aki szadizmusáról híres?  Te belekalkuláltad egy kicsit is, hogy lehet vesztes, James? Hmm? Válaszoljál, az Isten szerelmére is – löktem meg. Ideges voltam kicsattantattam a dühtől, ez a srác valahogy mindig eléri, hogy kiforduljak önmagamból. Hol van, azaz aranyos, kedves lány, aki azon fáradozik, hogy felvegyék az ő hőn szeretett iskolájába. Ja, igen épp obszcén szavakkal illteti a vele szembe álló szőkésbarna hajú fiút. Mondjuk meg van rá az okom, de akkor is. Moderálnom kellett magamat, mégis csak utcán voltunk. Nincs mit tennem, mély levegőt vettem és ezt a folyamatot megismételtem többször is. – Elmondom, hogy lesz. Elmegyünk most hozzám, szépen felhívod Carter-t és mondod, hogy nem lehetne valahogy lecserélni engem, mivel én nem akarok vele lenni egy szobában egy percig, nem hogy egy teljes hétig! 

- Aztán leülünk sütizni és teázni, így gondoltad, Aut? Tudod jól, hogy itt másról van szó. Carter téged. Más megoldás nincs,mint felhívunk embereket, akik minden lépésedet figyelni fogják, én pedig közben próbálom megkenni őt és reménykedünk a legjobban. De az ötlet tetszik, hogy elmegyünk hozzád – kaján mosolyra húzta a száját, és csípőmet is átölelte – Tudod, nagyon sok mindent tudnánk ott csinálni kettesben! – búgta a fülembe. Nekem akaratom ellenére is fintorognom kellett a gondolattól, hogy lefekszem James McVey-al.

- A legvadabb álmaidban sem tenném meg! – közöltem vele szárazon, majd tovább indultam. Kicsinyke lábaimmal, plusz magas sarkú cipőben nem léptem olyan nagyokat, így nem volt nehéz kapcsolnia és utolérve felvennie a ritmusom. Egymás mellett gyalogoltunk, nem szóltunk egymáshoz, szerintem a „Rohadj meg!"-en kívül nem igazán tudtam volna mit mondani, míg az ő némaságáról nem igazán tudok mit mondani.

A kovácsoltvas kapu előtt babráltam a kulcsommal, csak nem sikerült beletalálnom a lyukba, mire James a kezemre fektette az övét és együtt sikerült kinyitni. Legszívesebben azonnal elkaptam volna a kézfejem, hogy ne érjen hozzám, ki tudja hány női testhez ért hozzá csak a mai nap, és nem mosott kezet. Jó, ez így elég durva, de az igazság néha olyan, amit soha nem gondolt volna az ember. 

Megkérdezném, hogy kér e valamit, mert azért udvariatlan nem vagyok. De nem, nem érdekel, felőlem szomjan halhat, legalább kevesebb gondom lenne.

- Kérsz valamit enni, innit? – kérdeztem meg mégis csak. Az illem ezt diktálja, bármennyire is utált személyről van szó.

- Nem kérek semmit – mondta. Nem tudom, hogy akkor ő most itt lesz egész nap és végig követi minden lépésem, vagy csak hazakísért, aztán hívja a testőröket, akik figyelni fognak, amíg ő Carter-rel beszél. A szobámba megyek, mire ő követett, de megállt  a folyosón.

- Telefonálok – Bólintok egyet, majd becsukom magam mögött az ajtót és a fürdőszobámba megyek, amit magamra zárok.  Felveszek egy fekete melegítőnadrágot és egy szürke rövid ujjú pólót, a hajamat pedig összefogom egy hajgumival. Amire visszamegyek, James az ágyamon feküdt, és a telefonját nyomkodta. Hú, de elkényelmesedett valaki.

- Ma még nem tud jönni Ashton, szóval, ha nem gond itt maradok éjszakára.

Most erre mit mondjak? Igen, eléggé idegesítene, ha itt aludnál, viszont félek, mert tudom milyen Carter. Két tűz közé kerültem, inkább választottam Jamest és a biztonságot, mint sem az ellentét.

- És mit csináljunk, megnézzünk egy filmet? – próbáltam oldani a bennem lévő feszültséget, hogy nem vele kell beszélgetnem, hanem kikapcsolhatom az agyamat egy hülye vígjátékkal. Már nem is James-re haragszok, hanem Carter-re, akit nem lesz könnyű menet meggyőzni. Persze James is ludas, de ő annyira bízott magában. Tőle már megszoktam, hogy bajba keveredek miatta, így már rég nem haragszom, csak csalódok. Újra és újra benne.

- Ja, az jó lenne – a nappaliba mentünk, amíg ő filmet keres, addig én a konyhában keresek valami édességet. Egy üveg kólát, két poharat és pár zacskó chips-szel a kezembe térek vissza.  – Várj, segítek – kivette a dolgokat a kezemből, szépen az asztalra sorakoztatja. Furcsa ez az új James, kedves, udvarias, kissé távolságtartó, mégis ott vannak a perverz mosolyai, ahogy „véletlen” hozzám ér. Tudom, hogy azért kontrolálja magát, hogy ne haragudjak rá. Doroty, amíg én a konyhában voltam hozott nekünk ki plédet és az én kedvenc párnámat. Amit azonnal a kanapé karfájának döntöttem, és becsavartam magam a kék pamut anyagba. Töltöttem magamnak és a másiknak is kólát, majd az egyik zacskót kinyitottam és magamhoz vettem, hogy még véletlen se érjen a kezem James-hez. Hálát adtam, hogy ilyen nagy a kanapénk és mind ketten a szélén szeretünk ülni, így akkora távolság volt köztünk, hogy még egy ember kényelmesen elfért volna.

Nem is a filmre figyeltem csak magam elé bámultam és néha-néha nassolni valót dobtam a számba. Nem kattogott az agyam se James-en, se Carter-en, színtisztán üres volt. Nem izgultam halálra magam a hétfőn rám váró hatalmas történelem dolgozatra se.

A történet a végén a két főszereplő, akik utálták egymást most megcsókolják egymást, mire James elfintorodik. Nem tudom miért, nem is gondoltam át, egyszerűen csak kiszökik a számon a kérdés.

- Mi történt veled és Cecilia-val?

- Ez már antik sztori, mint a piramisok, szivi – válaszolja megvillantva fehér fogsorát. S igen, visszatért a régi macsó James! 

_________________________________________

Kedves olvasók! 

Tudom kicsit megdöbbentetek Aut viselkedésén, hogy mennyire könnyen lenyelte a békát, de ebből is látszik, mennyire nem tud rá haragudni. Már így is túl sok mindent mondtam. Remélem tetszett a rész, ne felejtsetek el feliratkozni és kommentelni! 

xx, 

Raine Loire