X. Fall Prom

Fall Prom

Őszi Bál

Can we dance

Az egész hét az Őszi Bálnak a lázában telt. A folyosó tele volt szaladgáló emberekkel, akik mindenféle kellékekkel a kezükben elsuhantak melletted.  Ilyenkor mindenki nagyon fontos személynek érzi magát, aki egy kicsit is hozzá tesz a dologhoz. Ha csak Anabel utasítását is követte, hogy hozz még színes papírt, akkor is nagymenőnek érezte magát, miközben csak egy lotifuti volt. Régen Kim szervezte ezeket a megmozdulásokat, de amióta barátja leköti a figyelmét és neki más fontos dolgai akadtak rábízta Anabelre, aki ettől csak még nagyobbnak képzelte magát.

A könyveimet pakoltam be a szekrényemből, miközben megéreztem, hogy valaki neki dőlt a mellette lévőnek és a haja kikandikált az ajtón, így egyből tudtam, hogy ki az.

- Mit szeretnél Louis? – kérdeztem tőle, miközben becsuktam a nyílászárót és én is lazán neki dőltem. Most már végzőskénz könnyebb beszélnem vele, de amikor rám emelte zöld szemét torkomon akadt a hang egy pillanatra.

- Csak tudni akarom, hogy milyen színű ruha lesz rajtad, hogy hozzá illő nyakkendő legyen rajtam, hogy mindenki tudja hozzám tartozol – búgta mély hangon és közelebb jött, az orrunk már majdnem összeért.

- A ruha és a szín is meglepetés – és összedörzsöltem az orrunkat. – Legyen fekete az menni fog hozzá. Szia! – elléptem tőle és egy pillanatra összetalálkozott a tekintetem a McVey-éval, aki a folyosó túloldaláról figyelt. Ha pillantással ölni lehetne, én már az örök vadász mezőkön lennék. Lazán megvontam a vállam és tovább mentem. Muszáj volt beszélnem Kimmel és megkérni vigyen el a plázába.

Persze egyből beleegyezett, hogy elvisz.

- Hű, büszke vagyok rád csajszi! Mondtam, hogy nem olyan rossz egy de Willrs fiú. Gazdag, jóképű és elegánsak.

- Nem tudom, honnan volt bátorságom megdörzsölni az orrát. Nem volt sok? – méltatlankodtam. Felállta a lelátón és fel-alá kezdtem el járkálni, amitől hamar megőrjíttettem legjobb barátnőmet és visszarántott maga mellé. Az ebédidőt, amíg jó idő van, mindig kint töltjük a lelátón, mert itt magunk vagyunk, ilyenkor még Kim is képes szakítani időt a hagyományunkra.

- Nem! Sőt nagyon is szexi volt – mondta, pedig ott se volt, de nem firtattam tovább.

Suli után persze elmentünk a ruhámért, ami egyszerűen csodálatosan állt, csak hogy idézzem Kimet és a varrónőt is.

- Leveszed a lábaról az a fiút – füttyentett a barátnőm, amire csúnyán néztem rá. Szememmel üzentem neki, hogy viselkedjen, de azért én is elégedetten vigyorogtam a tükörben lévő másomra. Remélem, tényleg leveszem a lábáról Louis-t és végre nekem is lesz egy normális barátom, akinek megfoghatom a kezét az utcán, akivel elmerülök a csókolózásba, mire az öregek megrovóan szitkozódnak ránk és segít elfelejteni a dolgokat Jamessel. Szükségem volt, hogy valaki feltétel nélkül szeressen, valaki, akivel megoszthatom az érzéseimet, félelmeimet, vágyyaimat és titkaimat. Aki ott van mellettem a nehéz időben és tudok rá számítani. Aki teljes mellszélességgel kiáll mellettem és megvéd ó, ha a szükség úgy kívánja. Aki nem csak a szépen kisminkelt arcomat szereti, amikör gyönyörűen fel vagyok öltözve, hanem aki karikás szemekkel, kócos hajjal gyűrött ruhában vagyok. Aki tűzbe tenné értem a kezét. Otthon kiakasztottam a ruhát egy vállfára és eldugtam a szekrényembe, nehogy bárki is meglássa, mintha az én kis titkom lenne.

Elérkezett a sokak számára várt pénteki nap, vagyis a bál napja, de előtte még végig kell szenvedni egy sulis napot. Péneken is dupla matekkal kezdtem és agyamat ellepték mindenféle alakzatok, területszámítás, hasonlóság és ilyen dolgok, amiktől más sírva rohant el köztük a barátnőm is. Mindig megkaptam, hogy idióta vagyok, amiért a kelleténél több matek órára járok, de mindig megvédtem magam és az egyetemmel érveltem, és ilyenkor általában nem folytattuk tovább. Megértette mindig is, hogy szorgalmasabb vagyok, mint ő, és inkább tanulok, és ezért lemondok pár marha klassz – vagyis szerinte – bulit.

Utána következett a kémia. Eleinte tök nyugisan sétáltam be a terembe, de megálltam, amikor megláttam a teremben James-t és Louis-t is. Mindketten engem figyeltek és érkezésemre mindketten felpattantak. Túl késő lenne szaladni? Talán. Gáz lenne, ha csak sarkon fordulnék és majd a tanárral jönnék vissza? Abszolút. Attól függetlenül megcsináljam? Megcsináltam, és a tanár után estem be a terembe, így nem volt ideje egyik srácnak se beszélni velem. De mondtam már, hogy az égiek nagyon viccesnek gondolják magukat, ugyanis miután elhelyezkedtem Mr. Haggerty bejelentette, hogy ma közös munka lesz. Direkt nem padtársak, de még csak nem is névsor szerint rendezte a párokat, hanem pedig random módon. Jól értesült az iskolai pletykákról, hogy éppen ki-kit utál, ki a lusta ki a szorgalmas, és direkt így pakolgatta az embereket. Amikor az én padomhoz ért megütögette az üres helyet és annyit mondott, hogy James McVey, aki hatalmas öntelt mosolyával oda ült mellém.

- Csak a feladatra koncentrálunk, fontos, hogy jó jegyet kapjak – vágtam rá, majd a papírba merültem. Megéreztem meleg lehelettét fülemnél, ezért felé fordultam, hogy lecsesszem és megkérjem, menjen már arrébb, és lehetőleg többet ne lépjen bele az intim szférámba. Ahogy összeért az orrunk megállt a világ, tekintetünk összekapcsolódott és nem éreztem semmi mást, csak a köztünk lévő vibrálást. Mély, ősi ösztön vezérelt, hogy csókoljam meg, de ellent álltam a késztetésnek.

- Aut, csak egy lapot kaptunk, mi lenne ha megosztanád velem is, ha már ennyire fontos ez az idióta tantárgy és az idióta jegye – törte meg a varázst gúnyos hanghordozásával.

- Halottam ám Mr. McVey mit gondol, de ha ennyire nem tetszik, ami itt folyik kívül tágasabb! – ordította le a tanár a srác fejét, amit meg is értettem.

- Bocs – toltam középre a lapot és már együtt olvastuk a sorokat. Próbáltam megoldani, de egyszerűen ne tudtam, hogy akkor most mit öntünk mihez, és hogy számolunk, és mit számolunk, a tudatlanságom és kétségbeesésem kiülhetett az arcomra, mert a mellettem ülő srác elnevette magát és egy profi kémikus módjára öntötte az oldatokat közben pedig folyamatosan jegyzetelt valamit. Kérdés nélkül elvette a kék számológépem és a ceruzája végébe püfölte be az adatokat. Amikor nem volt szüksége az íróeszközre füle mögé csúsztatta, amikor pedig gondolkozott aranyosan kidugta a nyelvét. Csak megbabonázva tanulmányoztam őt, mint egy megoldhatatlannak tűnő egyenletet. Megannyi ismeretlen van benne, amit nem is ért az ember. Az egyik pillanatban meggondolatlan és felrak egy póker játszám, másikban gondoskodó, kedves és aranyos, a harmadikban pedig egy újabb oldalát mutatja. Senki nem nézné ki a zenész macsó srácból, hogy profik módjára titrál. Az érzem bár rájöttem már egy két x-ra, z-re és y-ra, még mindig ott van egy rakat változó, ami miatt nem jövök rá a megoldásra.

A hajón eldöntöttem, hogy segíteni fogok neki Ceciliával kapcsolatban, szerintem ez is egy fontos változó ebben a képletben. És én nem szeretem, ha egy feladatnak nincs megoldása.

- Hé, te nem segítesz? – húzta fel az egyik szemöldökét.

- Jaj, de. Bocs, elbambultam.

- Azt vettem észre – nevetett. – Ugye, nem a de Willrs gyereken gondolkozol ennyit? – komorodott el az arca.

- Mi van McVey féltékeny vagy? – cukkoltam.

- Ugyan szívi, nincs okom féltékenynek lennem, hiszen bármikor megkaphatlak – ez után szólalt meg a csengő és puszit nyomott az arcomra, majd elindult az ajtó fejé, de félúton visszafordult és rám nézett. – Ugye elpakolsz partner? – kacsintott rám, mire a csoport fele rám nézett.

A többi óra gyorsan eltelt és semmi különleges nem történt velem, csak írtam a füzetembe, de gyakran elkalandozott a figyelmem és Jamesen járt a fejem. Nem tudtam összpontosítani, a jegyzeteim kuszák lettek, tudtam, hogy ezért később még nagyon le fogom magam szidni.

Barátnőmmel együtt készülődtünk nálam, ugyanis a fiúk együtt fognak értünk jönni egy nagy limóval, mivel meg kell adni a módját, vagy mi. Kim gyönyörű haját kibontva hagyta csak az alját sütötte be, míg sminkje kihangsúlyozta a szemét. Addig én a hajamat banán kontyba csavartam, míg az en szem sminkem nem volt annyira hangsúlyos, addig a vörös rúzsom és ruhám igen.

- Elképesztően nézünk – mosolyogtunk a tükörbe barátnőmmel és nem maradhattak el a fotozkódások sem. Mindenféle hülye fejes képet csináltunk, de csináltunk normális mosolygósat is. Megbeszéltük, hogy nem rakjuk ki, nehogy a fiúk is meglássák, hogy nézünk ki. Szeretnénk élőben látni, amikor ledöbben az álluk a kinézetünktől.

Az ablakból láttuk, hogy a házunk elé egy hatalmas kocsi érkezett, egyből tudtuk, hogy ez nekünk szól, úgy hogy lesiettünk. Apa nem volt itthon, szóval én kissé lemaradtam barátnőmtől, mert be kellett zárnom és a riasztó kódját is be kellett ütnöm, amivel kicsit elment az idő, mert egyszerűen nem fogadta el a kódot és mindig el kezdett szirénázni, már azon aggódtam, hogy feljelentenek csendháborításért.

- Segíthetek Aut? – mivel egyetlen ember van a világon, aki így hív és mivel annyira jól ismerem a hangot, nem ijedtem meg, csak megadóan bólintottam. Tudtam, hogy sokkal jobban ért ezekhez, és azt hiszem ez az apukája cégének az egyik modellje. Mögém lépett, megéreztem teste melegét, ami az enyémet is felperzselte, egy pillanatig el is felejtettem levegőt venni. A fülemben csak a hevesen dobogó szívemet hallottam, így nem értettem mit mondott.

- Sikerült. Ne késs el a randidról – mondta és kézen fogva húzott az autóhoz, de megállt egy pillanatra, aminek következtében a karjába estem. Ő erősen tartott és mélyen a szembe nézve mondta. – Egyszerűen észbontóan nézel ki, azokat a lábakat többször kéne mutogatni kicsi Aut – és nyomott egy csókot a homlokomra. Bent a Tristan, aki Naomi-val érkezett,  Connor, akinek a párja Lucy volt és persze Brad és Kim, akik már most egymás szájában voltak, mint mindig. Az ő szerelmük kissé heves és erotikus, de hát ez van. Nem volt több lány a kocsiba, így kérdőn Jamesre néztem, aki csak egy vállrándítással válaszolta, hogy kísérő nélkül érkezett, de láttam a kis sunyi mosolyt a szája szélén, ami nem kecsegtetett semmi jóval.

Louissal megbeszéltük, hogy a suli előtt találkozunk, de nem érkezett tőle semmilyen üzenetet, amikor már a suli előtt álltam 10 perce. Kezdtem aggódni, hogy valami baja történt, ezért felhívtam, de csak az üzenetrögzítője szólt, hogy a sípszó után hagyjak üzenetet.

- Gyere be Aut, mert megfázol – szólalt meg a hátam mögött James. Újra és újra összegabalyodunk, ami már a sors fintora. Nem válaszoltam, csak csöndben és csalódottan becaplattam az iskolába. Meg kel mondanom, hogy Anabel kitett magáért, mert egyszerűen gyönyörű volt a terem. A terem az ősz minden színében pompázott, volt sárga, barna és piros levelek és lufik is ezekben a színekben pompáztak. Az asztalokon szépen kivasalt fehér terítő volt, az asztaldísz pedig egy kis őszi gyümölcskosárka volt. A terembe nem volt rendes világítás inkább a gyertyák adták a fényt, de nem igaziak, hanem ledes izzós műanyagok voltak a biztonság kedvéért. Ha csak egy részeg diák – aki piát csempészet be – neki esik az egyiknek, borul az összes és felgyullad az egész terembe. Sokan hálásak lennének, mert elmaradnának a testnevelés órák.

A kabátom leadtam a ruhatárban ezzel felfedve a ruhám többi részét is. James hangosan füttyentet.

- Nem tudja meg miről maradt le – mosolyog, amitől kétzer olyan gyorsan ver a szívem. – Táncolunk?

- Persze. – Nem tudom milyen érzékkel bír James, de az eddigi pörgős számokat felváltotta egy lágy, lassú zene. A nyaka köré fontam a kezem, míg ő a csípömbe markolt bele. Egymás szemébe nézve dülöngéltünk a zene ritmusára. Teljesen elfelejtettem, hogy felültettek és élveztem, hogy James egyedül jött, mert így minden figyelme rám fokuszált. A zene megváltozott és újra egy gyors szám kezdődött, de nem hagytuk a parkettetet, hanem komolyan megmozgattuk a testünket. Nevettünk egymás mozgásán, és közben próbáltuk lepipálni a másikat. Több számot is végig ugráltunk, kontyomból szinte teljesen kiszabadult a hajam, de nem érdekelt, egyszerű mozdulattal kirántottam belőle a csatot és tovább mozogtam. James haja is izzadtan tapadt a homlokához, de valahogy őt sem érdekelte, hogy tönkre ment a tökéletesen beállított haja. Velem táncolt, velem nevetett, velem engedte el magát. Egy újabb betű került az egyenletbe, de most nem foglalkoztam vele. Közel hajolt a fülemhez, hogy halljam, amit mondani akart.

- Nem lépünk le? – egyszerű kérdés volt, ami megannyi lehetőséget rejtett magába. A számat rágcsálva tépelődtem, hogy vajon jó ötlete, az tekinte az ajkaimra téved és onnantól már könyörögve nézett.

- De – és kezébe csúsztattam az enyémet. James elkérte a kabátjainkat és hívott egy taxit, én addig a női mosdóban szedtem magam kicsit rendben. A hajam kész szénaboglya volt, meg se próbáltam kibogozni csak a csattal feltűztem. A sminkemet megigazítottam és már kint is voltam. A srác úriember módjára feladta rám a kabátot, és még az ajtót is kinyitotta előttem.

A hotel liftjében már egymásnak estünk, heves csókcsatákat vívtunk. Nem bírtunk betelni a másik ízével. Követelőzően csókoltuk egymást, mint egy kisfiú az édességet. A nyelvünkkel fedeztük fel a másik száját. Lábával belökte a szobája ajtaját és úy nézett rám, mint egy ajándékra, amit most fog kicsomagolni. Nem teketóriázott, csak a két vállamnál fogva letolta a ruhát, én pedig kiléptem belőle. Egy hangos morgás hagyta el a száját, amikor meglátta a piros ruha, még pirosabb és csipkésebb fehérneműt rejt.

- És ezt de Willrs-nek szántad? Még jó, hogy gyorsabb voltam – a nyakamt kezdte el csókolgatni.

- Hogy érted azt, hogy gyorsabb voltam? – vádló tekintetemet nem bírta sokáig.

- Mondjuk úgy, hogy én intéztem el, hogy ne jöjjön el a bálra – hangosan csattant e tenyerem az arcán, ami belevágott az otthoni csendbe. – Bassza meg Aut, én csak magamnak akarlak!

- Ezt most basztad el – a ruhámat visszavettem, és magassarkú cipőmmel a liftben még egyszer mélyen a szemébe néztem. A kék szeme tele volt fájdalommal, de nem érdekelt, muszáj volt egy utolsót szúrnom a srácba. – Többé nem akarlak látni.