XII. Cecilia is back?

Cecilia is back?

Visszajött Cecilia?

Big girls don't cry

James volt az én ments várom, ő volt az, aki megnyugtatott éjszaka, amikor rémálmom volt. Azon az estén, amikor elhozott a birtokukra a kapcsolatunk olyan mélységbe ment, amit már kárt lett volna tagadni. Én mindig is tudtam, hogy érezek iránta valamit, de azt is tudtam, hogy ő neki annyira más az életvitele, hogy nem tudnánk együtt lenni, főleg miután visszautasított. Utána jött ez a pókeres-ügy, utána sunyi módon elérte, hogy a bált vele töltsem el. Most pedig itt fekszünk az ágyban egymáshoz bújva és egyikünk se akar ki kelni az ágyból. Megfordultam, és kisé fel is könyököltem, hogy az arcom egy vonalban legyen az övével. Orrát az enyémnek dörzsölte, ami kicsalt belőlem egy aprócska nevetést. Egy burokban voltunk ketten, ahol nem bánthatott minket semmi. De sajnos ki kellett jönni ebből a buborékból a rút való világból, és haza kellett mennem.

Otthon óriási lecseszés helyett, semmilyen leszidást nem kaptam. Szerintem apa észre se vette, hogy nem voltam otthon napokig. Csak egy üzenet várt a rögzítőn.

„Szia Autumn, itt Cecilia, sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de nagyon lefoglalt a fotózás. Kedden a városban leszek, ha akarod, megihatunk egy kávét és válaszolhatok a kérdéseidre. Sziaa”. Basszus teljesen el is felejtettem, hogy írtam a lánynak, mert segíteni akartam Jamesnek, hogy lezárhassa a múltat. De nem hittem, hogy ennyire megváltoztatja a helyzetet, de kezdjük az elején.

Megbeszéltük, hogy kedden találkozunk a fő utón lévő kávéházban. Izgultam, hiszem kíváncsi voltam a válaszokra. Nem vacakoltam annyit a ruhámmal csak egy lila ruhámat, meg hozzá illő sálat. A szürke kabátomat és fekte csizmámat lábámra húztam, majd útnak indultam. Már majdnem odaértem a megbeszélt helyre, amikor is megcsörrent a telefonom, meg se néztem ki hív csak beleszóltam.

- Minden oké? – kérdezte. Aggódó hangja megmosolyogtatott.

- Igen, minden rendben James. Ne aggódj már.

- Mit csinálsz? – kérdezősködött tovább. A Carteres incidens oda nagyon odafigyel rám és szinte mindenhova követ.

- Veszek magamnak kávét, meg kicsit vásárolgatok!

- Okés, egy perc és ott vagyok!

- McVey, te komolyan vásárolni akarsz jönni velem? – aggódtam, hogy megláthat Ceciliával, amitől biztos nem repkedne örömébe.

- Jó-jó, ott a pont, akkor hívj, ha végeztél és érted megyek! – jelentette ki ellent mondás nem tűrő hangon. Időm se volt válaszolni, mert kinyomott. Igazán kedves.

Hamar megláttam a szőkeséget a kávézóban. Most is gyönyörűen nézett ki. Magas, modell alkat, hatalmas szőke hajzuhataga körbe ölelte mesterien faragott arcát. Mosolya két füléig ért, és amikor meghallottam gyereknevetését, nekem is mosolyognom kellett.

- Szia Autumn – pattant fel és két arcomra egy puszit nyomott. Annyira meglepődtem a gesztuson, hogy viszonozni se tudtam. Mindig is megdöbbentett Cecilia közvetlensége, hogy bárkivel megtalálja a közös hangot, pont mint az anyám. Lehet, mert már mindketten távol élnek Greenforesttől és őket nem szippantotta be.

- Szia – nyögtem ki és rendeltem magamnak egy gyümölcsös teát mézzel.

- Szóval James-ről akartál beszélni, mit tett az a szerencsétlen? – hangja komoly volt, de szemében megjelentek a mosolyráncok, amik arról árulkodnak, boldogsággal tölti el a fiú említése.

- Igen. – kevertem meg gőzölgő italomat, amit pár perce rakott elém a pincér. – Tudod, amióta elmentél, nem önmaga. Nem alszik, és még a megszokottnál is többet iszik. Elvesztette az önkontrolt, annyira hogy felrakott egy póker meccsen. Persze Carter megnyert, amitól lelkiismeret-furdalása volt satöbbi, satöbbi.

- Úristen és jól vagy?

- Persze, megoldottuk a dolgot. – Nem akartam neki elmesélni a teljes sztorit, mert semmi köze nem volt hozzá. Itt a srácról volt szó. – Tudom, hogy te vagy az egyetlen személy, aki képes rá hatni – erre csak egy nagyot horkantott.

- Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, én vagyok az a lány, aki megtudja változtatni Jamest – mire kérdőn a szemöldökömet húztam fel. – Ne legyél naiv Atumn, nem hiába mentem el.

- Cecilia nem értem, hogy miről beszélsz.

- Mindegy, megígérem, hogy beszélek vele, de most mennem kell – hirtelen felpattant, megint adott két puszit az arcomra és sietősen távozott, engem pedig itt hagyott a gondolataimmal. Nem értettem kire céloz a lány, pörgettem a lány ismerőseit a srácnak, de senki nem jutott eszembe.

Eszembe jutott viszont a pillanat, amikor Cartertől hozzájuk vitt. Annyi lányság, kedvesség, finomság volt benne. El se hittem, hogy ilyenre is képes. Nem használta ki a helyzetet, csak csodálattal nézett. Az egész testem beleremegett, amikor végig csókolt. Amikor megmosdatott pedig elolvastam. Biztonságban éreztem magam vele, amikor ott aludt mellettem és szorosan ölelt. Nem volt szükségem akkor semmi másra a világon csak rá, és úgy éreztem ő is ezt gondolja. Azóta is folyamatosan aggódik értem, hívogat és kísérget mindenhova. Nem győzi hangoztatni, hogy neki a legfontosabb, hogy biztonságban legyek és ezerszer megígérte, hogy többet nem kever ilyen helyzetbe és vagy egy milliószor bocsánatot kért. Énpedig be kell valljam az igazat; megbocsátottam neki. Ez az incidensnek volt köszönhető, hogy még közelebb éreztem magamtól és talán most megfordult a fejemben, hogy tényleg lehetne valami több.

Kiittam a poharam tartalmát és elindultam a legközelebbi plázába, hogy körbe nézzek. Venni akartam egy fehérneműt, direkt James számára, mert reménykedtem, hogy most már végre megtörténik, amire mindketten vágyunk. Az üzleteket párszor végig jártam végül csak egy magassarkúval, egy fekete csipkés fehérnemű szettel és Jamesnek egy új pólóinggel hagytam el a vásárlóközpontot. Egyből hívtam is a srácot, de nem vette fel, amit furcsáltam, hiszen megígértette velem, hogy hívom és jön értem. Fogtam magamnak egy taxit és egészen a McVey tulajdonában lévő hotelhez kértem a fuvart. A bejárati ajtót udvariasan kinyitotta nekem Mr. Evans, aki mosolyogva köszönt: Jó napot, Autumn kisasszony! Szintén vidáman üdvözölt a recepciós hölgy Mrs. Blake. Annyiszor megfordultam itt az elmúlt években, de az utolsó hetekben gyakori vendég voltam. Jól ismertek és kedvesen fogadtak. A liften megnyomtam a megfelelő gombot, ami egyből a James lakosztálynál állt meg.

Hangos cuppogások és nyögések fogadtak, a földön pedig ruhák jelezték az utat egészen James szobájáig. Egyből megismertem a srác ruháit, és sajnos a nőhöz tartozó ruhákat is, hiszen ma láttam. A szívem hevesen vert, de éreztem, hogy bármelyik pillanatban feladja a szolgálatot és több ezer darabra törik szét. Bármennyire fájt is, de látnom kellett. A látvány még a képzeltnél is jobban fájt, annyira, hogy a kezembe lévő szatyrok hatalmas csattanással a földre érkeztek, amivel magamra hívtam a pár figyelmét.

- Oh, szia Atumn. Látod, most beszélgetek el vele, megtennéd, hogy elmész, csajszi? – kacsintott rám Cecilia. Nem zavartatta magát, hiszen ő semmit se tudott arról, hogy mi alakult ki köztünk a sráccal.

- Aut.. – ennyit tudott kinyögni a srác, mire én sarkon fordultam és imádkoztam, hogy minél hamarabb becsukódjon az ajtót. Én annyira idióta vagyok, megint megbíztam McVey-ba és én megint csalódtam! Elegem van belőle, annyiszor törte össze a szívemet, hogy már teljesen darabokra tört. Egy szellem szív lebegett mellkasomba, ami éppen be tudta tölteni a funkcióját. Fallal vette körbe magát, és megkérte az agyamat – szinte könyörgött neki, hogy többet ne essen szerelembe. Tudtam, hogy a farka vitte, csak nem értettem miért érdemeltem ki ennyi szenvedést az élettől, a sráctól. Úgy éreztem, hogy teszek egy lépést az egy újabb hiba felé.