III. - Damn you


Damn you! 
Rohadj meg! 


Damm you
- Hanem? – igazítottam meg a ruhámat. Nem tudom mibe keveredett McVey, de nem kecsegtet semmi jóval. Nem akarom megint valami feketeüzlettel bemocskolni a kezem James miatt.
- El kell hinned, hogy én tényleg bíztam a lapjaimban! – hitegetett.
- James mit kell adnod nekik? Csak bökd ki, és ne húzd az idegeimet! – tényleg már kezdett bepöccenteni, minél előbb meg akartam oldani ezt a dolgot, hogy koncentrálni tudjak fontosabb dolgokra.
- Téged...- nagyon halkan mondta, és lefele is beszélt lehorgasztót feje miatt, de mégis minden szót tisztán hallottam. Nem tudom, az emberek ilyenkor mit csinálnak, sírnak, elmennek minden szó nélkül vagy ordítoznak. Én az utolsót választottam.
- Hogy mi csoda?! Mcvey, te komolyan felraktál egy kibaszott pókeren, mit egy normális zsetont? Komolyan?! Gondolsz, te egyáltalán a másikra, vagy csak egyedül saját magadra – böktem meg a mellkasát. Hátrált, mert nem akarta, hogy fizikailag is bántalmazzam, pedig mennyire megütném. – Nagyon jól fog mutatni a bizonyítványomban, eltűnt míg James Mcvey adósságát teljesítette a maffiánál, szex rabszolgaként. Vagy mit hittél? – kiáltottam magamból ki kellve. Szerencsére a zene miatt senki se hallotta rendesen szavaimat. Nem vártam, meg míg magyarázkodni kezd, kabátomért mentem Aputól se köszöntem el, majd észreveszi, hogy eltűntem. Kissé szeles időben sétáltam haza, mégis hallottam az utánam loholó srác lépteit.
- Autumn, várj már meg! – karomnál fogva visszatrántott és maga felé fordított.
- Nem érdekel James, nem fogok odamenni. Egyáltalán kinek adtál oda?
- Carter-nek. Nyugodj meg, meg fogom oldani ezt az egészet.
- Mi van, te odaadtál kibaszott Carter-nek, aki szadizmusáról híres?  Te belekalkuláltad egy kicsit is, hogy lehet vesztes, James? Hmm? Válaszoljál, az Isten szerelmére is – löktem meg. Ideges voltam kicsattantattam a dühtől, ez a srác valahogy mindig eléri, hogy kiforduljak önmagamból. Hol van, azaz aranyos, kedves lány, aki azon fáradozik, hogy felvegyék az ő hőn szeretett iskolájába. Ja, igen épp obszcén szavakkal illteti a vele szembe álló szőkésbarna hajú fiút. Mondjuk meg van rá az okom, de akkor is. Moderálnom kellett magamat, mégis csak utcán voltunk. Nincs mit tennem, mély levegőt vettem és ezt a folyamatot megismételtem többször is. – Elmondom, hogy lesz. Elmegyünk most hozzám, szépen felhívod Carter-t és mondod, hogy nem lehetne valahogy lecserélni engem, mivel én nem akarok vele lenni egy szobában egy percig, nem hogy egy teljes hétig! 
- Aztán leülünk sütizni és teázni, így gondoltad, Aut? Tudod jól, hogy itt másról van szó. Carter téged. Más megoldás nincs,mint felhívunk embereket, akik minden lépésedet figyelni fogják, én pedig közben próbálom megkenni őt és reménykedünk a legjobban. De az ötlet tetszik, hogy elmegyünk hozzád – kaján mosolyra húzta a száját, és csípőmet is átölelte – Tudod, nagyon sok mindent tudnánk ott csinálni kettesben! – búgta a fülembe. Nekem akaratom ellenére is fintorognom kellett a gondolattól, hogy lefekszem James McVey-al.
- A legvadabb álmaidban sem tenném meg! – közöltem vele szárazon, majd tovább indultam. Kicsinyke lábaimmal, plusz magas sarkú cipőben nem léptem olyan nagyokat, így nem volt nehéz kapcsolnia és utolérve felvennie a ritmusom. Egymás mellett gyalogoltunk, nem szóltunk egymáshoz, szerintem a „Rohadj meg!"-en kívül nem igazán tudtam volna mit mondani, míg az ő némaságáról nem igazán tudok mit mondani.
A kovácsoltvas kapu előtt babráltam a kulcsommal, csak nem sikerült beletalálnom a lyukba, mire James a kezemre fektette az övét és együtt sikerült kinyitni. Legszívesebben azonnal elkaptam volna a kézfejem, hogy ne érjen hozzám, ki tudja hány női testhez ért hozzá csak a mai nap, és nem mosott kezet. Jó, ez így elég durva, de az igazság néha olyan, amit soha nem gondolt volna az ember. 
Megkérdezném, hogy kér e valamit, mert azért udvariatlan nem vagyok. De nem, nem érdekel, felőlem szomjan halhat, legalább kevesebb gondom lenne.
- Kérsz valamit enni, innit? – kérdeztem meg mégis csak. Az illem ezt diktálja, bármennyire is utált személyről van szó.
- Nem kérek semmit – mondta. Nem tudom, hogy akkor ő most itt lesz egész nap és végig követi minden lépésem, vagy csak hazakísért, aztán hívja a testőröket, akik figyelni fognak, amíg ő Carter-rel beszél. A szobámba megyek, mire ő követett, de megállt  a folyosón.
- Telefonálok – Bólintok egyet, majd becsukom magam mögött az ajtót és a fürdőszobámba megyek, amit magamra zárok.  Felveszek egy fekete melegítőnadrágot és egy szürke rövid ujjú pólót, a hajamat pedig összefogom egy hajgumival. Amire visszamegyek, James az ágyamon feküdt, és a telefonját nyomkodta. Hú, de elkényelmesedett valaki.
- Ma még nem tud jönni Ashton, szóval, ha nem gond itt maradok éjszakára.
Most erre mit mondjak? Igen, eléggé idegesítene, ha itt aludnál, viszont félek, mert tudom milyen Carter. Két tűz közé kerültem, inkább választottam Jamest és a biztonságot, mint sem az ellentét.
- És mit csináljunk, megnézzünk egy filmet? – próbáltam oldani a bennem lévő feszültséget, hogy nem vele kell beszélgetnem, hanem kikapcsolhatom az agyamat egy hülye vígjátékkal. Már nem is James-re haragszok, hanem Carter-re, akit nem lesz könnyű menet meggyőzni. Persze James is ludas, de ő annyira bízott magában. Tőle már megszoktam, hogy bajba keveredek miatta, így már rég nem haragszom, csak csalódok. Újra és újra benne.
- Ja, az jó lenne – a nappaliba mentünk, amíg ő filmet keres, addig én a konyhában keresek valami édességet. Egy üveg kólát, két poharat és pár zacskó chips-szel a kezembe térek vissza.  – Várj, segítek – kivette a dolgokat a kezemből, szépen az asztalra sorakoztatja. Furcsa ez az új James, kedves, udvarias, kissé távolságtartó, mégis ott vannak a perverz mosolyai, ahogy „véletlen” hozzám ér. Tudom, hogy azért kontrolálja magát, hogy ne haragudjak rá. Doroty, amíg én a konyhában voltam hozott nekünk ki plédet és az én kedvenc párnámat. Amit azonnal a kanapé karfájának döntöttem, és becsavartam magam a kék pamut anyagba. Töltöttem magamnak és a másiknak is kólát, majd az egyik zacskót kinyitottam és magamhoz vettem, hogy még véletlen se érjen a kezem James-hez. Hálát adtam, hogy ilyen nagy a kanapénk és mind ketten a szélén szeretünk ülni, így akkora távolság volt köztünk, hogy még egy ember kényelmesen elfért volna.
Nem is a filmre figyeltem csak magam elé bámultam és néha-néha nassolni valót dobtam a számba. Nem kattogott az agyam se James-en, se Carter-en, színtisztán üres volt. Nem izgultam halálra magam a hétfőn rám váró hatalmas történelem dolgozatra se.
A történet a végén a két főszereplő, akik utálták egymást most megcsókolják egymást, mire James elfintorodik. Nem tudom miért, nem is gondoltam át, egyszerűen csak kiszökik a számon a kérdés.
- Mi történt veled és Cecilia-val?
- Ez már antik sztori, mint a piramisok, szivi – válaszolja megvillantva fehér fogsorát. S igen, visszatért a régi macsó James! 
_________________________________________
Kedves olvasók! 
Tudom kicsit megdöbbentetek Aut viselkedésén, hogy mennyire könnyen lenyelte a békát, de ebből is látszik, mennyire nem tud rá haragudni. Már így is túl sok mindent mondtam. Remélem tetszett a rész, ne felejtsetek el feliratkozni és kommentelni! 
xx, 
Raine Loire

II. - What did you do now?

Kedves Olvasók!
Szeeretnék elnézést kérni a rengetek késésért, és hogy nem jelentkeztem több, mint fél éve. Meg van az okom, hogy ebbe a történetbe miért nem írtam, de mostantól újra rendszeresen fognak érkezni a részek! Ha tetszik, kommentelj és iratkozz fel! 

xx, 
Raine Loire

What did you do now?  
Már megint mit csináltál? 

Hétvége. Mindenkinek ugyanaz jut eszébe: délig aludni, ágyban reggelizni vagy épp a másnaposságtól fetrengeni. Én is ezt terveztem kivéve a macskajajt. Mégis apa áthúzta a számításomat. Hajnalok hajnalán – ami igazából nyolc óra – beszökdécselt a szobámba és szétrántotta a függönyömet, amivel az egész szobában világosság gyulladt. A hirtelen fénytől visszazártam a szememet és magamra húztam a takarómat, hogy visszaaludjak. De ő ezt se hagyta, egy határozott mozdulattal lerántotta rólam a paplant.
- Apa, azonnal add vissza! Nem viccelek – hangom álmoskás volt , mégis próbáltam komoly hangot megütni.
- Nem, öltözködjél. Késésben vagyunk – mondta.
- Honnan? – kérdeztem rá, ülésbe tornáztam magam és kinyújtózkodtam. Erre már nem volt képes válaszolni csak tovább ment a házban és mindenhol széthúzta a függönyt, ha jól hallottam.  Más lehetőség híján, felöltöztem,  egybe ruhára esett a választásom, aminek a mellrésze apró virágokkal díszített, míg a szoknya része egyszerű fekete színű. Fürdőszobában ügyeskedtem, hogy fogmosás közben ne kenjem össze a ruhámat, majd ugyanígy imádkoztam sminkelésnél is. Végezetül egy gyöngysor akasztottam a nyakamba és befújtam magam kedvenc parfümömmel. Harisnyában csúszkáltam a padlón, ahogy leértem a földszintre és magamra vettem a magas sarkúmat és kabátomat. Táskámat magamhoz vettem és apára vártam. 
- Ki miatt késünk is el? – kiabáltam. Közben eszembe jutott, hogy a McVey villásreggelis partijára vagyunk hivatalosak, ezért mondta James, hogy holnap, azaz ma találkozunk. Semmi kedvem ma bájcsevegni, sem érdeklődve hallgatni az unalmas történetüket, amik tökre nem érdekelnek. Mégis muszáj elkísérnem aput és ott kell lennem, mert ha nem Kim egyesével tépkedné ki az összes haját, aztán az enyémet is. Megjegyzésem után pár perc múlva megjelent édesapám teljes páncélzatban, mosolyogva fordultam felé és igazítottam meg a ruháját.
- Jól áll a pingvin jelmez – nevettem és kiindultunk a garázsba a kocsihoz. Az autóút alig telik bele 10 perbe főleg, hogy apu úgy hajtot, mintha üldöznének a rendőrök. Nem tudom, hogy azért sietett ennyire, mert nem akart sokat késni vagy, mert élvezi ezt a kocsit gyorsan vezetni. Férfilogika, sose fogom megérteni. Azt mondják a nőket nehéz, hát akkor értsen meg valaki egy férfit, az előtt megemelem a kalapom. Apuba karolva léptem be az épületbe, ahol azonnal a kabátomat kérték. Egy másik ember egy pezsgős poharakat tartalmazó tálcát nyújtott felém, amit elfogadtam.  Apum azonnal eltűnt a többi öltönyös figura közt, én pedig barátnőm után kutakodtam. Nem nehéz kiszúrni a szőke ciklont, aki egy göndör srác mellett ül, és nagyon keresnek valamit egymás szájában. Fejemben egy teljesen jó útvonalat találtam ki, hogyan tudnám megközelíteni az asztalt, ahol epret vehetek és, onnét eltudom érni a számunkra kijelölt asztalt.
Valahogy ma semmi se jön össze, – és ezt kimertem jelenteni reggel tíz órakor – mivel James megfogta a könyökömet és maga felé fordított. 
- Beszélnünk kell.
Ez nem igazán hangzik jól, szemöldökömet ráncoltam, amit a későbbiek folyamán biztos meg fogok bánni a ráncok miatt. Tekintetemmel üzentem hogy mondja, amit akar, mert kezdek éhes lenni és le szeretnék ülni egy székre. Beszélgetni a szerelmespárral, a hátam közepére sem kívánok még egy problémát, amit ő maga okozott és nekem kell kihúzni a csávából, ahogy általában. Persze ezt mind nem lehet elmondani egy nézéssel, de reméltem legalább a fele lejött neki is.
- Egy nyugodtabb helyen – azóta se engedte el a karomat és most is annál fogva vezetett. Nem is vezet, hanem vonszol maga után, igen ez a jó szó arra, amit művel. Én el akarom húzni a kezem, mivel tudom követni, nem kell, hogy összetapicskoljon, még se tudom a szorítása miatt A lépcsősor mellett állunk meg, ami felvezet az emeletre, elég messze a bulitól, hogy jól halljuk egymást.
Muszáj volt leülnöm az egyik lépcsőfokra, mert, ahogy ismerem ez hosszú eszmecserének minősül. Mint egy villámcsapás úgy hasított belém a felismerés, ezért vitt haza tegnap, mert rohadtul akar tőlem kérni egy szívességet! Oh, úgy tudtam, hogy James Mcvey sose viselkedne segítőkészen egy pillanatra se. Francba, francba és a francba is Mcvey! Lábaimat kinyújtottam, és lábam segítségével megszabadítottam a a magassarkú kínzásától talpam.
- Örülök, hogy így kényelembe helyezkedtél – gúnyos hangjától a hideg is kirázot. Mcvey, ha kérni akarsz valamit, nem a legjobb kezdés, ezt igazán megtanulhatnád.
- Csak mondjad…
Istenem, miért nem tudja kinyögni, hogy mit csinált, azért annyira eget rengetően nem lehet hülyeség.
- Tudod, azért vagyunk itthon a srácokkal, hogy kicsit pihenjünk. – Ja, igen bemutattad csütörtökön, hogy hogyan szoktál pihenni. – És gondoltam elmegyek kártyázni..
- Szóval vesztettél és van egy csomó adósságod, amit már nem mersz felvállalni apuci előtt? – logikáztam ki a végét.
- Nem egészen. Dupla vagy semmit játszottunk, el kell hinned Aut, nagyon jó lapjaim voltak, nem értem hogy tudtam veszteni, esküszöm nagyon sajnálom.
- James, mennyit kell fizetned? – felálltam a lépcsőről és közelebb mentem a lehorgasztott fejű sráchoz. Nem igazán láttam még James-en ilyen érzelmeket, mint például sajnálat, megbánás. Nemlegesen megrázta a fejét.
- Nem pénzt kell fizetnem.

I.- Dear, little Aut

Sziasztok!
Meg is érkeztem az első résszel, amint láthatjátok. Kinek, hogy telt az első nap? Nekem nagyon jó volt, már ez a napi hét óra eléggé meg fog viselni, viszont ma csak három órám volt, ami jó, így tudtam korán hozni a rész. Na, mindegy. A résszel sokat bajlódtam, hogy hogyan is kezdjem el, végül arra jutottam, hogy bemutatom nektek Autumn csütörtök estéjét.
Azt elfejtettem megemlíteni, hogy a prológus egy kikapott részlet lett a sztoriból, szóval senki se lepődjön meg, ha visszaköszön veletek. S a kapcsolatok nem olyanok, mint hittétek.
Várom a véleményeteket. Jó olvasát, 
Raine Loire 

Angel in blue jeans
Csütörtökhöz híven, az ágyamon ültem, és készültem a holnapi tanórákra. Muszáj tanulnom, hogy megőrizzem kitűnő átlagomat. Egyszer se hiányoztam, tökéletes az aktám. Én vagyok a tökéletes jelölt a Stanfordra mégis ahányszor erre gondolok, el fog a remegés. Kicsi korom óta arra az egyetemre akarok járni, amire anno anyu és apu. Ott találkoztak, és az első perctől tudták, egymásnak lettek teremtve. Én is azt remélem megtalálom ott az igazit. 
Eldőltem az ágyon és hangosan ismételgettem a szabályt, mikor a telefonom hangos visításba kezdett. Fülsíkkötő ricsaj volt a csengőhangom, de legalább így mindig hallottam, ezért is lett ez beállítva. Mániám volt lenémítani, és sose hallottam, ha keresnek. Anyu mindig megjegyezte, hogy az elnököt előbb eléri, mint engem.
- Mondjad Bradley – vettem fel a telefont. 
- Baj van. James kiütötte magát – kezdett bele, de én félbeszakítottam.
- És mit kezdjek én vele? 
- Nem találtam a szokásos helyén, és azt gondoltam tudod, hol van és segíthetnél összeszedni – mondta. Semmi kedvem nem volt az irgalmas szamaritánus szerepét eljátszani, mégis sóhajtottam egyet és becsuktam a matek könyvemet. – Öt perc és ott vagyok – tette le a készüléket. Bámultam a telefont, az alig 30 másodperces beszélgetésünket. Magamra kaptam fekete ballonkabátomat, és hasonló színű cipőmet. Kiléptem a sötét utcára pár perc elteltével elém is gördült az oly’ ismerős autó. Mély levegőt vettem és beültem mellé. 
- Brad – üdvözöltem a tőlem megszokott stílusban. – Hajts a Bell Street-re – adtam ki az utasítást. Nem töltöttük az utat beszélgetésre, csak egymás egyenletes légzése töltötte be a járművet – még a rádió se szólt -, miközben a sztriptíz bárba mentünk. Tudtam, hogy ha James nincs a hotel bárjában, itt lesz. Ide szokott elmenekülni, ha nem akarja, hogy megtalálják. Az autó lefékezett, majd a lámpák egyszerre villantak fel a fejünk felett, aztán minden elsötétült. 
- Hölgyem – nyitotta ki előttem az ajtót, én pedig beléptem a helyiségbe. Megcsapott az ismerős cigi füst, és alkohol szag keveréke. A helyiséget úgy lehetne elképzelni, hogy középen van egy hatalmas színpad, körülötte pedig különböző kör alakú kanapék, amik előtt kis asztalka pihen. Ha balra néztem az italpultot láttam az üvegből készült polcok teles-tele voltak minőségi italokkal, amit a mögötte lévő lámpák ki is emeltek.  Poharak ezrei sorakoztak a csapok mellett mindenféle méretben és alakban. Jobb oldalt foglalt helyett a mellékhelyiségek, és egy rejtett lépcső, ahova elvonulhatsz a partnereddel – ha bennfentes vagy.  Az emberek tömege között kezdtem keresni őt, majd megláttam a szőkésbarna hajának tetejét, hol máshol, mint az első sorban, szemben az emelvénnyel. 
- Ott van – böktem felé, Brad elindultunk arra, én pedig követtem.
- Mizu haver? Gyere, ülj le és élvezd – mutatott körbe, hogy kifejezze, mennyi fantasztikus dolog van itt. – Oh, és elhoztad a kicsi Aut-ot is. Drága, drága Autumn ez nem neked valahol hely – csuklott el a mondat végén. Az előtte lévő üveg asztalon poharakat sorozata hevert, különböző színű italokat láttam az alján.
- Neked meg már túl sok volt – állította talpra Bradley barátját. James heves fejrázásba kezdett, de ettől elszédült, így abba hagyta. Én utat törtem, míg mögöttem a két srác jött. James nagyon nehezen akartat távozni, még ott is akart aludni. Beültem hátra James mellé, hogy figyeljem, ne hányja össze magát –és a kocsit. Nem tudom mi történt, amiért ennyire kiütötte magát. Brad egy éles jobb kanyart vett be, így James erőtlen teste azonnal ölemben kötött ki. 
- Drága, kicsi Aut – nézett fel rám, de nem tudja sokáig nyitva tartani szemeit. Az alkohol hatása, elálmosítja az embert egy idő után. Nem toltam el magamtól, hagytam hagy pihenjen. Szőkésbarna haja izzadtan tapadt homlokára, arca kissé beesett és szeme alatti karikák árulkodtak, hogy mostanában ébred tölti az éjszakáit. Nem is vettem észre rajta, nem mintha annyit beszélnénk az iskolában. Az autó leparkolt a házunk előtt, Brad pedig hátra fordult hozzám. 
- Innét elbírok vele. Holnap találkozunk – szólalt meg, közben James arcát fixírozta. Óvatosan kicsusszantam mellőle, már épp csuktam be az ajtót, amikor Brad oda kiáltott nekem. – Kösz, mindent kösz Autumn. 
Nem fordultam vissza válaszolni, egyenesen bementem a kapun. Hallottam, ahogy a motor felbőg és elhajt innen. A hatalmas ház előtt álltam, az összes szobában sötétség uralkodott, csak egy kis helység világított, apa dolgozószobája. Pár perc múlva, ott is leoltottak, ahogy beléptem, az előcsarnokban elfogott az üresség. Anyu távozása után, semmi se a régi, apu késő estig fent van, és bezárkózik a szobájába. Sose volt, hogy ilyen sokáig kimaradtam, de ha meg is esett, mindig felkapcsolódott a nappaliban lévő lámpa és megláttam a szüleimet a kanapén. Apu határozott testtartással ülve szúrós pillantásokat lövellt felém. Mellette, az aprócska törékeny nő, aki arcán aprócska mosoly bujkált, amolyan ’most meg vagy’; ilyenkor éjszakákba nyúló leszidások következtek, néha ezeket felváltották a családi megbeszélések. Igazán csak e tájban volt együtt a család,  senki se zavart minket. Se egy telefon, se egy fontos üzleti találkozó, semmi. 
Emlékszem felhúzott lábakkal ültem a kis fotelemben, amit nekem készítettünk ilyen színben, hogy a garnitúrához is menjen. Kezemben egy bögre tea, vagy kakaó – a hangulatomtól függően. Meséltünk egymásnak a napjainkról, a jövőnkről, az álmainkról, miket kéne megvalósítani, és hogy hova kéne elutazni a közeljövőben. 
Lépcsősort gyorsan hagytam magam mögött, és az óriási fehér ajtót kilöktem magam előtt. Cipőmet a sarokba rúgtam, kabátomat az ágy melletti kis fogasra dobtam. Ruháimtól sebtében megszabadultam és már bele is bújtam kényelmes hálóingembe. 


Nem aludtam sokat az esti kimaradásomnak köszönhetően, legalább James épségben haza jutott. Köszönetet és hálálkodást nem vártam tőle, az nem Ő lenne. Lehet, meg se jelenik a mai órákon, otthon nyaldossa a sebeit, és élvezi a másnaposság gyötrő fájdalmait. Tudni kell mértékkel inni, viszont James az a fajta, aki ezt a szót közelről ismerné, imádja elvetni a sulykot, a túlzás nagymestere. 
- Autumn, megjött Kim – kiáltotta fel édesapám, magamra húztam a kabátomat, és egy magas sarkútban léptem bele. Reggelizni nem volt kedvem, Dorota pedig hozott fel pár íncsiklandó falatot, mégse tudtam egyet se lenyelni. – Szia, édesem – nyomott a homlokomra egy puszit apa, csak a szememet forgattam és rámosolyogtam. Intettem egyet, kinyitottam a fekete kovácsoltvasból készült kert kaput, és helyet foglaltam barátnőm mellett az autóban. 
- Hallom izgalmas éjszakád volt – jegyezte meg, miután üdvözöltük egymást egy hatalmas öleléssel. Már rá akartam kérdezni, hogy honnan tudja, de eszembe jutott, hogy Brad barátnője. Bizonyára minden este a telefonon lógnak, megosztják egymással mi történt ma velük, ha kifogynak a témákból, marad a nyáladzás, hogy ’Mennyire szeretlek.. Én jobban’, vagy a kedvencem – aminek fültanúja voltam. 
„ - Te tedd le előbb.
    - Nem, te – gügyögte barátnőm a készülékbe, hangja pár oktávval magasabb volt a megszokottnál, viszont az arca csak úgy ragyogott.” 
Bármennyire is furcsa ez a kapcsolat. Ennyire hasonló személyiséggel rendelkező emberek, nem maradnak meg egymás mellett, ők erre rácáfoltak. Tudtam, hogy jó hatással lesznek egymásra, így is lett. 
- Az volt – értettem vele egyet, majd a vizsgákról kezdtünk beszélgetni. Az út a sulihoz nem telt bele negyed órába, még úgy se, hogy beugrottunk egy kávéra. Kezemben pörgettem a papír poharat, mára tökéletesre fejlesztet technikámmal. A suli lépcsője előtt álltunk, és beszélgettünk. Megjelent a négy jó madár, kiszálltak a sötétített üvegekkel ellátott, sötétkék Ranver Rover-ből. Az összes lány feléjük kapta a tekintetét, próbálták leplezni, de nem sok sikerrel. Szabályosan felfalták őket a női tekintetek. Azzal a szexi, ruganyos járással szambáztak ide, a mi kis társaságunkon csatlakozva. Brad és Kim egyből egymásnak estek szájukkal, nem zavarta őket, hogy közönségük van. Csak az én hangos krákogásomra szakadtak el egymástól – hogyan kapnak levegőt? Barátnőm gombnyi szemekkel méregetett, mire hatalmas mosoly csúszott az arcomra. Láttam az emberek kezdek beszállingózni az épületbe, szemem okvetlenül is James felé irányult. Haja, mint mindig tökéletesen be volt állítva, semmi nyomát nem mutatta a tegnap esti történéseknek. Szemhéja alatt ugyancsak látszódtak a karikák, de nem jegyeztem meg. Nem a legjobb passzban volt, de a csajozáshoz sose volt fáradt. Kékes íriszeivel végig követte, ahogy a szőke csinibaba elhaladt mellettünk, teste minden egyes része tökéletesen ki volt emelve, válla fölött visszafordult és a fiúra kacsintott, mire ő utána eredt. Szem forgatva figyeltem, ahogy beérte és udvarias kitárta előtte a suli bejárati ajtaját.
Követtük a példáját és mi is beigyekeztünk, az aulában szétszóródtunk mindenkinek máshol volt órája. Az egész nap olyan gyorsan eltelt, hogy kettőt se pislantottam, ami furcsa is volt egy sulis naphoz képest. Kim előbb hazament, így kénytelen voltam sétálni, ebben a kissé hűvös időben. 
- Hé – kiáltott utánam James, mire megfordultam. Gyorsan lefutott a lépcsőkön, és már ott is állt előttem. Muszáj volt kissé megemelnem fejemet, hogy a szemébe tudjak nézni. – Haza vigyelek? – ajánlotta fel. 
- Miért ne? – mosolyogtam és vállat rántottam, majd követtem őt a kocsija felé. Igazából ezernyi okot tudtam volna mondani, hogy miért nem érdemes. Az iskolában mi leszünk az új téma, de azzal biztattam magam, hogy ez csak egy baráti szívesség – vagy olyasmi, mi egyáltalán barátok vagyunk? -, s nincs hátsószándéka. Hiszen James Mcvey-ről beszélünk, neki mindig van!
- Itt balra – szólaltam meg csak, hogy megtörjem a csendet. Tudtam, hogy tisztában van, merre kell haladni a házunkhoz, de zavart a némaság. – Köszönöm – nyitottam ki az ajtót, és az ülésről kivettem a táskámat. Utoljára még ránéztem a srácra, aki szintén engem fürkészett a szemivel.
- Holnap találkozunk!
Holnap, holnap.. Mi is lesz holnap? 

Prologue

Sziasztok!
Egy álom alapján jött az ötlet, remélem tetszeni fog nektek. Várom a véleményeteket, a pipálos részleget is nyugodtan lehet használni. :)
Jó olvasást,
Raine Loire
Say it

Elegem van, hogy nem képes kimondani azt a szót, bezzeg engem kényszerített, hogy kiejtsem azt. Azt vártuk, hogy ez majd megváltoztat mindent, hogy mindenestül átalakul a kapcsolatunk. Harcoltunk, csapdákat állítottunk, hogy elmondjuk a másiknak az érzéseinket.
De ma, miután tönkretette a vacsorámat Luke-al, valami megváltozott, talán meguntam az örökös játékot, és tudni akartam az igazat. Boldog akartam lenni, és tudtam, hogy csak mellette érhetem el a kívánt állapotot. Érezni akartam, ahogy ujjaival simogatja a bőrömet, leheletét arcomon, ahogy fejét nyakamba fúrja. Puha ajkait meg akartam érinteni, végig simítani enyhén borostás arcán, miközben minden mozdulatomat figyelni. Karjait körém fonja, és úgy ölel, mintha az élete múlna rajta. Ezért nem érdekelt hány óra, tudtam, hogy ma este is kint találom. Ott.
Kiléptem az utcára, amit a közlámpák világítottak meg gyengén. Nem figyeltem semmire, kikerültem a hatalmas tócsákat, de azt se érdekelt, ha beleléptem egybe. Céltudatosan haladtam előre, és a meg felőle helyen befordultam. Fittyet hánytam a közlekedési szabályokra, s átvágtam az úton, még ha egy két sofőr nem kedves jelzőkkel illetett. Megérkeztem, felnéztem a hatalmas kőépületre. Gondolkodási időt se hagytam magamnak, hogy visszatáncolhassak. Komoly célokkal érkeztem ide, és addig nem távozok, míg a szemembe nem mondja, hogy az egész egy játék volt, vagy tényleg szeret. A hatalmas előcsarnokon átvágtam, és a lifthez mentem, amin megnyomtam a megfelelő gombot. Fel-alá járkáltam, a kis helyiségben, miközben felfele haladtunk. Az utolsó emelt után, felmentem a lépcsőn, hogy a megfelelő ajtón kijussak a szabadba. Tekintetemet végig futtattam a kihalt tetőn, sehol se láttam őt. Már épp fordultam vissza, mikor megszólalt.
- Mit keresel itt? – lépett elő, az egyik cső mögül. Kicsit haboztam, ahogy megláttam őt, de mégis elindultam felé és meg se álltam addig, míg test közelbe nem kerültem. Egyszerű farmerben, és szürke pólóban volt, arcáról semmit se lehetett leolvasni, hiába nagyon jó póker játékos. Ráuntam a macska egér játékot, követelem az igazat. 

- Tudnom kell. Ahányszor tovább akarok lépni, te megjelensz. Szóval, válaszolj őszintén.. Játék volt, vagy sem?